Azoknak, akik bármilyen területen kimagasló eredményt érnek el, számolni kell azzal, hogy a velük szemben támasztott elvárások is nagyobbak lesznek és ahogy a kocsmában, úgy itt is igaz: nagy ember nagyot esik. Következzen 4 példa arra, hogy a csúcson maradni bizony nem könnyű.
Az árja fizikus
Lénárd Fülöp korának egyik legkiválóbb kísérleti fizikusa volt. Vizsgálatai vezettek el az elektron felfedezéséhez, számos kitüntetést megosztva kapott Röntgennel a röntgen-sugarak felfedezéséért (a bécsi AkadémiaBaumgartner-díját, a Royal Society a Rumford érmét, a párizsi Akadémia a La Caze díját), a katódsugaras vizsgálatokra alapozva pedig kidolgozta az első struktúrált atommodellt (melyben az atom nagyobb részét már nem anyag, hanem az azon áthatoló éter tölti ki). Később a Nobel-bizottság is a Lénárd-Röntgen kettőst jelölte, ennek ellenére a Svéd Tudományos Akadémia az 1901-es fizikai Nobel-díjat egyedül Röntgennek ítélte oda.
A fényelektromos jelenséget vizsgálva olyan felfedezést tett, melyet a klasszikus fizika módszereivel nem lehetett értelmezni. A magyarázatotAlbert Einstein adta meg, aki éppen a fényelektromos hatás értelmezéséért kapta meg 1921-ben a fizikai Nobel-díjat. Lénárd, a mesteri kísérletező így hozzájárult a kvantumfizika megszületéséhez is, a Nobel-díjról pedig ismételten lemaradt, holott a jelenséget ő fedezte fel. 1901 és 1905 között minden évben felterjesztették Nobel-díjra, melyet 1905-ben meg is kapott a katódsugarakkal kapcsolatos munkásságáért.
Lénárd azonban nem volt képes lépést tartani azzal az új iránnyal, melyet a fizika a 20. század elején vett. Komoly tudományos vitába keveredettEinsteinnel, aki speciális relativitáselméletében, szinte kísérleti bizonyítékok nélkül vetette el azt az éterelméletet, melyet Lénárd alapfogalomként használt. Szakmai kudarcai –melyet ő maga elsősorbanEinsteinnek tulajdonított- végül a náci ideológia felé sodorták és a "deutsche Physik" vezéralakjává vált. A háború utáni, utolsó éveit teljes elszigeteltségben töltötte, nagyszerű eredményei pedig, melyekkel kiérdemelte az elismerést csaknem feledésbe is merültek.
Az alattomos
Mivel a 19. század végén használatban lévő hűtőközegek mérgezők vagy korrozívak voltak (kén-dioxid, metil-klorid, ammónia, szén-dioxid), így a halogénezett szénhidrogének feltalálása és alkalmazása a hűtéstechnikában igazi forradalom volt, hiszen ez az új anyag nem volt reakcióképes, mérgező vagy gyúlékony, innentől kezdve pedig gyorsan népszerűvé váltak az otthon használható hűtőszekrények a lakosság körében.
Aztán jött 1974-ben M.J. Molina és F.S. Rowland cikke a Nature-ben és minden megváltozott. Kimutatták, hogy a nagyon stabil freon molekulák nem bomlanak el és lassan a 20-40 km magasságban lévő sztartoszférába kerülnek. Az ott tapasztalható UV-sugárzás pedig olyan szabad gyököket képez a freonból, melyek elbontják az ózon molekulákat. Végül azt a vegyületet, melyet egykor szent grálként ünnepelték, 1996-ra betiltották a fejlett országokban, így Magyarországon is.
Világegyenletet találni nehéz...
Einstein 26 évesen megírt négy cikket, melyekkel megalapozta a modern fizikát. Az elsőben a Brown-mozgással kapcsolatos tanulmányait írta le és megállapította, hogy ez kísérleti bizonyítékot szolgáltat az atomok létezésére. Még a méltán híres Nobel-díjast, Wilhelm Ostwaldot is sikerült meggyőznie az atomok létezéséről, aki az atomellenes iskola egyik vezetője volt (akkoriban a tudósok erősen kételkedtek az atomok valóságos létezésében). Második cikkével, mely a fényelekromos jelenség magyarázatát tartalmazta, útjára indította a kvantumfizikát. Ez 1921-ben Nobel-díjat is ért. A harmadik dolgozatban szereplő speciális relativitáselméletével feloldotta a Maxwell-elméletbeli állandó fénysebesség és a newtoni mechanika sebesség összeadása közötti ellentétet. Negyedikként pedig itt találjuk híres egyenletét (E=mc^2), mely a tömeg-energia egyenértékűséget fejezi ki, azaz megmutatta, hogy a tömeggel rendelkező részecskéknek nyugalomban is van energiájuk. 1916-ban aztán megjelent az általános realtivitáselmélet, melyet sokan a „létező legszebb” fizikai elméletnek neveznek.
Tudományos pályafutásának második fele azonban korántsem ilyen ragyogó. Nem kisebb vállalkozásba kezdett, minthogy valamennyi fizikai elméletet egyesítsen, a mikro- és makrovilágra egyaránt érvényes elméletet akart alkotni. Korábbi sikereinek köszönhetően kezdetben természetesen a figyelem középpontjában állt 1925-től kezdődő kutatása, a világképlet keresése azonban inkább csak fizikatörténeti érdekesség maradt.
"Megszállotként dolgozom, vadul lovagolok vesszőparipámon"
-mondta Einstein küzdelméről.
Thomas Thiemann német elméleti fizikus szerint azért sem találhatta meg a világképletet, mert nem vette figyelembe az összes kölcsönhatástípust. Az elektromágneses és a gravitációs erők mellett figyelmen kívül hagyta a legerősebb természeti kölcsönhatást, az erős kölcsönhatást és a radioaktív bomlásban szerepet játszó gyenge kölcsönhatást.
"A mindenre érvényes, egyesített elméletnek az összes ismert kölcsönhatást magában kell foglalnia"
- magyarázta Thiemann.
Mások szerint a kvantummechanika valószínűségi értelmezésének figyelmen kívül hagyása tette őt rövidlátóvá.
"A kvantummechanika bizonyára hatásos. Mégis egy belső hang azt súgja nekem, hogy ez még nem az igazi. Sok mindent mond az elmélet, de nem igazán visz közelebb az Öreg titkához. Én legalábbis meg vagyok győződve, hogy Ő nem dobókockázik.”
-írta kollégájának, Max Bornnak.
Lénárd alighanem túl sokat foglalkozott azzal, mit gondol róla a közvélemény, Einstein esetében pedig a tömegeknek és a médiának voltak túl nagy elvárásai. Sokszor lehet azt olvasni, hogy a legnagyobb elmék fiatalon alkotnak igazán kimagaslót (ahogy Newton is). Ehhez alighanem köze van annak, hogy pályájuk elején nincsenek a figyelem középpontjában, így abban a tudatban dolgozhatnak, hogy az út csak felfelé vezethet.
Mindegyik esetben azért látványos a bukás, mert elérték a csúcsok csúcsát, mégis többet akartak...jó a freon nem, de ha a pandának lett volna még egy mancsa, biztos hogy abba is vett volna még valami harapnivalót!
