A suliban, irodalom vagy töriórán gyakran volt szó arról, hogy hogyan képzelte el az ókori ember a világegyetemet, ilyenkor mindig gúnykacaj kísérte az előadást, a tanár pedig szintén egyfajta önelégült mosollyal az arcán csitította a hallgatóságot azzal, hogy: „ Jaj, hát ők még honnan is tudhatták volna azt, amit mi már tudunk!”. Ilyenkor azt az örömöt láttam a többieken, hogy végre másoknál okosabbnak érezhetik magukat...kínos volt.
Én meg arra gondoltam, bárcsak lenne 10 perc az életemben, amikor elfelejthetném minden ismeretemet a csillagászattal kapcsolatban, és úgy nézhetnék fel az égre, hogy semmit sem tudok róla. Esetleg meghallgatnám az ókori elképzeléseket, majd ha letelt a 10 perc megtudnám, hogy melyiket is választottam:
Talán a babiloniaiaknak hinnék, akik az égboltot egy hatalmas búrának képzelték, melyen az istenségek tüzes szekereket hajtva közlekednek. Vagy az egyiptomi mitológia lenne szimpatikus, ahol az égbolt egy hatalmas óceán, melyen az istenek bárkákon eveznek, a Napot pedig egy óriási szkarabeusz görgeti. A kínai világkép akár nyertes is lehetne: a szögletes Föld felett a kerek, 8 oszlop által tartott égbolt helyezkedik el. A görög filozófusok pedig meggyőzhetnének arról, hogy az égbolt egy sötét lepel, amin a csillagok apró lyukak, amelyeken keresztül a kozmikus tüzet látjuk vagy hogy az egy kristálygömb, az égitestek pedig a kristálygömbbe vert szögek.
Persze nem csak ez a fantáziálás zajlott az ókorban, hanem egészen komoly csillagászati eredményekkel is rendelkeztek, különösképpen a görög városállamokban:
- A számoszi Arisztarkhosz (Kr. e. 310–230) méréseivel megállapította, hogy a Nap sokkal messzebb van a Földtől, mint a Hold és sokkal nagyobb is utóbbiaknál. Mindezt továbbgondolva arra jutott, hogy a kicsi Föld kering a nagy Nap körül, és nem fordítva, mint azt a geocentrikus világkép állítja. Ezzel elsőként jutott el a heliocentrikus világkép gondolatához.
- Eratoszthenész (Kr. e. 276–195) a Föld kerületét 39 375 km-nek számította, míg a ma ismert érték 40008 km.
- Hipparkhosz (Kr. e. 190–120) készítette el az égbolt első csillagkatalógusát, melyben több mint 1000 csillag pontos pozícióját és fényességét határozta meg. A csillagokat 1-től 6-ig terjedő fényrendekbe sorolta, amit a csillagászatban – módosításokkal – mind a mai napig használnak.
A reneszánsz idején aztán újra "felfedezték" az ókori természettudósok munkáit, hamarosan pedig meg is haladták az antikvitás színvonalát. Kopernikusz kidolgozta az első részletes Nap-középpontú világrendszert, melyet ugyan számításokkal nem tudott alátámasztani, meglátásai mégis fontos mérföldkövet jelentettek. Kepler volt az, aki az első helyes leírást szolgáltatta a Naprendszer égitestjeinek mozgásáról.
Aztán jött 1608. október 2-án egy holland optikus, Hans Lippershey, aki egy bikonkáv és bikonvex lencsét rakott egy csőbe és forradalmasította a csillagászatot. A távcsőnek nem sok jövőt jósoltak a korabeli tudósok, de Galileo Galilei nem tartozott közéjük. Azonnal elkezdte építeni saját eszközeit, melyek egyre jobbak és jobbak lettek. Míg Lippershey csak két, háromszoros nagyítású, torzított és elmosódott képet ért el, addig az itáliai tudós már hússzoros nagyításra képes, torzítás nélküli távcsövével kutathatott a világ titkai után.
Galilei aztán a mások által lesajnált eszközzel sorra szállította az érdekesebbnél érdekesebb felfedezéseket:
- Az addig teljesen sima felületűnek képzelt Holdról a következőt állapította meg:
"az árnyékot a fénytől elválasztó határ korántsem szabályos ív, mint a tökéletes gömbön, ellenkezőleg: egyenetlen, szabálytalan, telis-tele cikcakkokkal."
- A Földet szürkének és sötétnek képzelték, amely nem bocsát ki fényt, azonban Galilei észrevette, hogy a Hold sötét, tehát a Nap által meg nem világított része is kap valahonnan fényt. A Nap által megvilágított Föld fényével megvilágítja a Holdat- magyarázta helyesen.
- Megfigyelte, hogy a bolygók kerek korongoknak látszanak, míg az állócsillagok fényes, vibráló pontokként látszanak. Ezt a jelenséget is helyesen értelmezte: a bolygóknak nincs saját fényük, azt a Naptól kölcsönzik.
- Észrevette a napfoltokat is, azok vándorlását pedig a Nap tengely körüli forgásával magyarázta.
- Felfedezte, hogy a Jupiter körül 4 hold kering, amivel szemléletesen alátámasztotta, hogy nem a Föld a középpontja az összes égitest mozgásának.
- A folytonos szerkezetűnek tűnő Tejútról megállapította, hogy az rengeteg csillagból áll
Ezeknek a felfedezéseknek köszönhetően a 17. századra általánosan elfogadottá vált a heliocentrikus világkép. Ezután egyre nagyobb erőfeszítéseket tettek a bolygómozgások minél pontosabb leírására (Descartes, Newton, Laplace, Kant), a távcsöves megfigyelések sikerének köszönhetően pedig egyre több csillagvizsgálót alapítottak.
Ma már persze kedvünkre válogathatunk a szebbnél szebb képek közül, melyeket a legmodernebb technikákkal készítenek és például a NASA honlapján könnyedén elérhetőek.
Bizony, elég sok idő telt el azóta, hogy Galilei 2 lencsével a farzsebében rohangált egyik velencei üvegmestertől a másikig. Ezeket a felvételeket például a 2,4 m tükörátmérőjű Hubble-űrtávcsővel készítették, mely az ibolyántúlitól kezdve, a látható tartományon keresztül, az infravörösig képes érzékelni a beeső fényt, és a többször is modernizált eszköz kiváló tulajdonságait még hosszasan lehetne sorolni..
Természetesen a Hubble-höz hasonló, modern csillagászati eszközök nem csak azért készültek, hogy szép képekkel szórakoztassanak minket, hanem komoly tudományos eredményeket szolgáltatnak. A csillagászat legszebb pillanata szerintem mégis az lehetett, amikor Galilei egyszerű kis távcsövével felnézett az égre és megállapította, hogy a Jupiter körül 4 hold kering. Hiszen a vita, hogy minden a Föld körül kering, ezzel végérvényesen eldőlt. Ekkor az emberiség szeme szerintem nem csak abban az értelemben nyílt ki, hogy messzebre volt képes látni, hanem egy teljesen új perspektívából volt kénytelen magára nézni, azaz, hogy a világegyetemnek csak egy része vagyunk és nem a közepe vagy az értelme. Ez manapság talán elcsépelt közhelynek hangzik, de 1609-ben a legtöbben pont fordítva gondolták és ezt a témát feszegetni nem is volt éppen tanácsos.
